Itt tudja megtekinteni a létrehozott vállalkozások adatait

Nyitrai Réka – Egyéni vállalkozó

Tevékenység bemutatása

Vállalkozásom jogi formája kisadózó egyéni vállalkozó, és a fő profilja a zenegyártás és kiadás lesz ( TEÁOR – 5920 ) amellyel a magyarországi tehetséges fiatalokat és a zenei karrierüket komolyan gondoló művészeket kívánom szélesebb körökben is megismertetni a hallgatósággal. Szolgáltatásom elsődleges tevékenysége lesz egy zenei stúdió és ezzel egyidőben egy kiadó megalapítása, hogy ennek segítségével a tehetségek nagyobb esélyt és teret kapjanak a zenei szférában. Az előadóknak országszerte lehetőségük lesz alapzenét vásárolni, zeneszöveget íratni, utómunkát csináltatni, professzionális stúdióban rögzíteni, és profi videoklipet készítettni a már kész dalokhoz.
Egy ügyféllel amint megvolt az időpont egyeztetés a stúdiómunkára, a készülendő zenét máris meghallgatom, ha van demo verzió, véleményezem és (ha kell) javításokat javaslok. A zene felvételén kívül fellépésszervezést, egyedi zenei tanácsadást, és online konzultációt is elérhetővé teszem, és ezen kívül csomagok is kaphatóak lesznek, amelyek a zene ötletétől a megvalósításon át a kész produktumig valósítják meg az alkotást az ügyfél igényei szerint.
A kezdő áraimat szeretném a nagy többség számára elérhetővé tenni.  
Célja, hogy maradandó és jól működő legyen hosszú időn keresztül. Kezdetben egy az otthonomban kialakított stúdióban szeretném elkezdeni a munkát, majd a későbbiekben egy saját stúdióhelységet szeretnék vásárolni. A szolgáltatásaimat magas minőségben és elérhető áron mindenki számára hozzáférhetővé szeretném tenni. Folyamatosan bővülő, modern weboldalon szeretnék naprakész információkat és árakat szolgáltatni, továbbá offline zenei tevékenységeket, programokat szervezni.
Pár éven belül szeretnék nemzetközileg is terjeszkedni, és a külföldön élő magyarokhoz is eljuttatni a kiadó nevét. Magyarország elsőszámú zenei ügynökségét szeretném magaménak tudni 3-5 éven belül.

A vállalkozás létrehozása:

2021.01.11.

A vállalkozás székhelye:

Komló

A vállalkozás megalapítójának a neve:

Nyitrai Réka

A vállalkozás adószáma:

56849523-1-22





Digitális adatok, online elérhetőségek:

e-mail cím:

telefonszám:

honlap címe:

facebook oldal címe:

instagram profil címe:

youtube profil címe:

tiktok profil címe:

további profilok címe:

[5984]

Nyújtott szolgáltatások, termékek paraméterei:

nyújtott szolgáltatás1 neve:

[5988]

nyújtott szolgáltatás1 egységára:

[5989]

nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:

[5990]

nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:

[5997]

nyújtott szolgáltatás1 az interneten:
nyújtott szolgáltatás1 fizikailag:

[5984]

nyújtott szolgáltatás2 neve:

[5994]

nyújtott szolgáltatás2 egységára:

[5995]

nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:

[5996]

nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:

[5997]

nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás2 fizikailag:

[5999]

nyújtott szolgáltatás3 neve:

[6000]

nyújtott szolgáltatás3 egységára:

[6001]

nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:

[6002]

nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:

[6003]

nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás3 fizikailag:

[6005]

nyújtott szolgáltatás4 neve:

[6006]

nyújtott szolgáltatás4 egységára:

[6007]

nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:

[6008]

nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:

[6009]

nyújtott szolgáltatás4 az interneten:
nyújtott szolgáltatás4 fizikailag:

[6011]

nyújtott szolgáltatás5 neve:

[6012]

nyújtott szolgáltatás5 egységára:

[6013]

nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:

[6014]

nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:

[6015]

nyújtott szolgáltatás5 az interneten:
nyújtott szolgáltatás5 fizikailag:

[6017]

nyújtott szolgáltatás6 neve:

[6018]

nyújtott szolgáltatás6 egységára:

[6019]

nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:

[6020]

nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:

[6021]

nyújtott szolgáltatás6 az interneten:
nyújtott szolgáltatás6 fizikailag:

[6023]