Itt tudja megtekinteni a létrehozott vállalkozások adatait

VÖRÖS ERIK ALEX EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

Tevékenység bemutatása

855101 – Sport és szabadidős képzéssel szeretnék foglalkozni egyéni vállalkozás formájában, és a Kata adózást választom hozzá adózási formaként. Szeretnék megfelelő szinvonalon dolgozni olyan módszerekkel és metodikával, ahogy azt én elképzelem és a tudásomat és tapasztalatomat átadni a fiatalabb generációnak és mellette egészségesebb életvitelt mutatni az arra vágyók számára. Szeretnék biztos megélhetést nyújtani a vállalkozásom segítségével a családom számára. Sportedzői szakmai végzettséggel rendelkezem, ezért ezen a téren szeretnék vállalkozást alapítani. Több évet versenyzéssel töltöttem el és amióta visszavonlutam az aktív versenyzéstől azóta sportedzőként és személyi edzőként dolgozom. A versenzőként szerzett tapasztalatokat kiválóan tudom alkalmazni az edzői munkámban, ezért itt is hasonóan sikeres vagyok, akár versenyzők felkészítéséről, akár személyi edzésről van szó, amit amatőr sportolóknak nyújtok. Többféle szolgáltatás tervezek bevezetni a vállalkozásomban. Ezeket két alapvető csoportra osztanám. Az egyik a versenyzőkkel való foglalkozás, felkészítés a versenyekre és az ezzel járó edzésterv étrend, napirend, stb kidolgozása, és az utánpótlás nevelés és az ezzel járó feladatok, amik inkább csoportos foglalkozásokat foglalnak magukban. A másik csoport a személyi edzés, amit amatőr sportolóknak és egészségesebb életre vágyóknak tervezek elérhetővé tenni, hiszen nagyon sok olyan vendégem van és volt a közelmúltban, akik nem profi versenyzők, de hobbi szinten nagyon magas szinten űzik a saját sportágukat és kiegészítő edzésként választják az általam kínált edzésmódszert, a testépítés-fitness edzést, vagy az egyre nagyobb népszerűsgnek örvendő trx, stability, cross-fit edzésmódszer valamelyikét, amik a vázizomzat kíméletes, de hatékony erősítésével minden sport alapját adják meg. Rendszeres partnereknak leginkább a szponzori támogatókat tudom elképzelni, akik a versenyzőket és az utánpótlást támogatják egyesületi formában. Ez a fajta szponzori együttműködés mindkét fél számára hasznos, hiszen a támogatók pénzéből tudunk felkészülni és minden versenyen a támogatók nevét, logóját, termékét feltüntetjük a szereléseken és a sikerek esetén ez természetesen magas reklám és marketing értékkel bír. Ez a fajta támogatás egyesületi formában jól múködik a tapasztalatom szerint. A másik állandó partnerem az az étrendkiegészítőket gyártó cég, aki minden más eszközzel is foglalkozik, ami a versenyzéshez és a felkészüléshez, valamint az edzéshez, és egy komplett edzőterem felszereléséhez kell. Velük szeretnék még szerződést kötni ami a partneri kapcsolat alapja lenne, és ezáltal mivel kizárólagos beszerzési forrás lennének, így kedvezőbb árakat tudok kiharcolni náluk. Két egymáshoz hasonló célcsoporttal számolok, mindkettőben közös, hogy sportoló emberek csoportoja. Földrajzilag a régión vagy inkább a városon és város vonzáskörzetében belül élő vagy itt dolgozó emberek csoportja. Egészségtudatosan élnek és fontos számukra, hogy minőségi edzést végezzenek, mert vannak céljaik a sporton belül. Itt válik el a két célcsoport az én esetemben. Az egyik célja a versenyzés profi módon, akár utánpótlásról, akár versenyzőkről van szó. A másik célcsoport célja többnyire csak egy jobb eredmény elérése a saját sportján belül, de emellett természetesen még lehet versenyen felmérni, hogy ki hol tart a saját sportágában. Mivel nagyon hasonló a két célcsoportom, ezért a nekik készülő értékesítés és marketing és hasonló lehet minimális eltérésekkel. A jővőképemet úgy képzelem el, hogy első lépésben a kezdeti években, egy stabil alapokon nyugvó vállalkozást hozok létre, amely elég bevételt hoz ahhoz, hogy a közép és hosszú távú terveimet meg tudjam valósítani. Első körben magasabb jövedelmet és biztos jövőt szeretnék elérni. Középtávon szeretnék egy egyesületet alapítani, ahol a saját egyéni edzésmódszeremmel készíteném fel a versenyzőket, és utánpótlás neveléssel is foglalkoznék, és ahol a szponzori támogatások is jelentős bevételt jelentenének egy-egy nemzetközileg is sikeresebb versenyző esetében. Hosszútávon pedig egy saját termet szeretnék vásárolni, ahol nem kell bérleti díjat fizetnem, és olyan gépekkell és eszközökkel szerelném fel és alakítanám ki úgy, ahogy nekem tetszik, amiket én szeretnék. Egy saját edzőteremmel és saját egyesülettel el tudnám érni a vállalkozásom hosszú távú céljait is. A versenyzői évek alatt megtanultam, hogy a befektetett munka minden esetben megtérül, és remélem, hogy ezt meg tudom valósítani vállalkozóként is. Az ott szerzett képességeket szeretném a vállalkozói életben is kamatoztani, mint a kitartás és céltudatosság. Versenyzőként is folyamatosan képeztem magam, és ezt szeretném az egyéni vállalkozásomban is folyamatos fejlődésként tovább vinni. Emellett a tudásomat is állandóan fejlesztenem kell a nemzetközi elvárásoknak megfelelően.

A vállalkozás létrehozása:

2020.11.03.

A vállalkozás székhelye:

MAGYARORSZÁG, 7624 PÉCS, FORBÁT ALFRÉD UTCA 6.

A vállalkozás megalapítójának a neve:

Vörös Erik Alex

A vállalkozás adószáma:

56692259-1-22





Digitális adatok, online elérhetőségek:

e-mail cím:

telefonszám:

honlap címe:

facebook oldal címe:

instagram profil címe:

youtube profil címe:

tiktok profil címe:

további profilok címe:

[5984]

Nyújtott szolgáltatások, termékek paraméterei:

nyújtott szolgáltatás1 neve:

[5988]

nyújtott szolgáltatás1 egységára:

[5989]

nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:

[5990]

nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:

[5997]

nyújtott szolgáltatás1 az interneten:
nyújtott szolgáltatás1 fizikailag:

[5984]

nyújtott szolgáltatás2 neve:

[5994]

nyújtott szolgáltatás2 egységára:

[5995]

nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:

[5996]

nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:

[5997]

nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás2 fizikailag:

[5999]

nyújtott szolgáltatás3 neve:

[6000]

nyújtott szolgáltatás3 egységára:

[6001]

nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:

[6002]

nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:

[6003]

nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás3 fizikailag:

[6005]

nyújtott szolgáltatás4 neve:

[6006]

nyújtott szolgáltatás4 egységára:

[6007]

nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:

[6008]

nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:

[6009]

nyújtott szolgáltatás4 az interneten:
nyújtott szolgáltatás4 fizikailag:

[6011]

nyújtott szolgáltatás5 neve:

[6012]

nyújtott szolgáltatás5 egységára:

[6013]

nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:

[6014]

nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:

[6015]

nyújtott szolgáltatás5 az interneten:
nyújtott szolgáltatás5 fizikailag:

[6017]

nyújtott szolgáltatás6 neve:

[6018]

nyújtott szolgáltatás6 egységára:

[6019]

nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:

[6020]

nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:

[6021]

nyújtott szolgáltatás6 az interneten:
nyújtott szolgáltatás6 fizikailag:

[6023]