Itt tudja megtekinteni a létrehozott vállalkozások adatait

PB-MEAT 2021 Korlátolt Felelősségű Társaság

Tevékenység bemutatása

Tapasztalatom és végzettségem birtokában, Kaposvár egyik legforgalmasabb központi részén, egy korábban már jól bejáratott húsboltot kívánok újranyitni, amit a környéket érintő átépítés miatt kellet bezárni, mert nagyon lecsökkent a forgalom, de az átépítés hamarosan befejeződik, és a forgalom már így is rengeteget javult a környéken, fellendülése tapasztalható. A húsboltban a kész termékeket én és az alkalmazottam fogjuk készíteni, teljesen házias módon.Készített termékeink közt megtalálhatóak lesznek a: füstölt áruk, sütni való hurka- kolbászok, száraz kolbászok, szalonnák, szalámik, vadhúsból készült füstölt termékek. Ezen kívül még tőkehúsokat is szeretnék értékesíteni, a tőkehúst az üzletben testrészeire bontjuk és úgy értékesítjük. Szeretnék forgalmazni a boltban kiegészítő terméket pl: savanyúságot. Előzetesen már több megkeresés érkezett, hogy mikor indul el vállalkozásom, ezáltal úgy vélem, hogy vállalkozásom stabil alapjának számító kezdő ügyfélkör biztosított számomra. Tervezett nyitvatartás az általánosan elfogadottak szerint, hétfőtől – péntekig reggel 7-től, délután 17:00-ig, szombaton 7 től – délután 14:00-ig. A nyitva tartás ideje alatt egy alkalmazottal közösen dolgoznánk. Üzletemet Kaposváron, egy könnyen megközelíthető és központi helyen szeretném megnyitni, amely egyszerűen elérhető gyalogosan, tömegközlekedéssel vagy akár autóval is. A házi készítésű termékeket saját magam és az alkalmazottam állítjuk elő. A boltban maradéktalanul meg kívánunk felelni az ÁNTSZ által meghatározottaknak pl: tárolás, higiénia stb. A boltban több, kisebb helyiség található, így a szakszerű tárolás megoldható. Értékesíteni kívánt termékeink: tőkehúsok: sertés, csirke, marhahús. Kész termékek: füstölt áruk, sütni való hurka-kolbász, száraz kolbász, szalámi, szalonna, tepertő, vadhúsból készült füstölt termékek. A húsáru hűtőpultban lesz kihelyezve, a kívánt áruból, a kívánt mennyiséget becsomagolva kapja készhez a vásárló. A szalámikból van lehetőség szeletelve kérni az árut, ezt helyben végezzük el szeletelő géppel. A legtöbb terméket kg-ra mérjük, azonban van, amit db számra tudnak megvásárolni, ilyen például a tojás. Az üzlet bejáratánál bevásárló kosarak lesznek kihelyezve a vásárlás kényelme érdekében. Miután a vevő összegyűjtötte az általa megvásárolni kívánt termékeket, a pultnál történik az áruk mérése mérleggel, majd ez alapján az ár kiszámítása. Az üzletben készpénzes fizetésre lesz csak lehetőség a kezdetekben, azonban később tervezem bankkártyás fizetési lehetőség bevezetését is. Támogató tevékenységeim közé tartozik az üzlet tisztán tartása, az áruk folyamatos felülvizsgálata, hogy mindig csak friss termékek legyenek kitéve az üzletben. Emellett elengedhetetlen a készletek számontartása, illetve a beszerzés. Az árubeszerzésre heti kétszer lesz szükség, hét elején egy nagyobb mennyiséget tervezek felvásárolni hét vége felé pedig csak a gyorsan fogyó termékekből egy kisebb mennyiséget. Az értékesíteni kívánt temékeket megrendelés alapján szerzem be. A húsárut a helyi húsüzemekből vagy helyi termelőktől szerzem be (már megvannak a fix beszállítói partnereim): Az árubeszerzést saját autómmal, saját magam fogom elvégezni. Nagyon fontos tevékenységem lesz a termelőkkel és a kiskereskedőkkel, illetve a vásárlókkal való kapcsolatkialakítás és kapcsolatfenntartás, hiszen ők biztosítják számomra termékeim elérhetőségét és vállalkozásom hosszú távú fenntarthatóságát. Ehhez elengedhetetlen egy megfelelő marketing stratégia kialakítása és a célpiac tudatos kiválasztása, különböző marketing eszközökkel szeretnék megjelenni a piacon. Az üzlet előtt kezdetben ártáblát helyezek el, a későbbiekben a helyi médiában, reklámújságokban, szórólapon és internetes felületen kívánom hirdetni. Az üzlethelyiség takarítását minden nap, zárás után, saját kezüleg fogjuk végezni. Előzetes számításaim alapján napi 20-30 vásárlóval számolok. Minimális vásárlási érték naponta: 20 vásárló, 500Ft értékben, azaz 20*500=10.000Ft/nap. Maximális napi vásárlói érték (természetesen egy vevő több terméket is vásárolhat, én csak egy termékkel számolok): 30 vásárló, 2.500Ft, azaz 30*2.500=75.000Ft/nap. Egy hére kivetítve, min: 7*10.000= 70.000Ft, max: 7*75.000=525.00Ft. Havi bontásban: min: 4*70.000=280.000Ft, max: 4*525.000Ft=2.100.000Ft. Ezen két szélső érték átlaga: 280.000+2.100.000=2.380.000/2= 1.190.000Ft/hó. Úgy vélem, hogy hasonló bevételi értékkel számolhatok majd a valóságban is. Cash-flow tervezése során a kiadásaim maximális értékével, a bevételeim minimális értékeivel számoltam, pesszimistább becslést alkalmazva. A bevételeimre hatással lehet a szezonalitás, az ünnepi időszakok beköszönte (Karácsony, Húsvét).

A vállalkozás létrehozása:

2020.10.14.

A vállalkozás székhelye:

7452 Somogyaszaló, Dózsa György utca 28.

A vállalkozás megalapítójának a neve:

Gáspár Beáta

A vállalkozás adószáma:

28808897-2-14





Digitális adatok, online elérhetőségek:

e-mail cím:

telefonszám:

honlap címe:

facebook oldal címe:

instagram profil címe:

youtube profil címe:

tiktok profil címe:

további profilok címe:

[5984]

Nyújtott szolgáltatások, termékek paraméterei:

nyújtott szolgáltatás1 neve:

[5988]

nyújtott szolgáltatás1 egységára:

[5989]

nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:

[5990]

nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:

[5997]

nyújtott szolgáltatás1 az interneten:
nyújtott szolgáltatás1 fizikailag:

[5984]

nyújtott szolgáltatás2 neve:

[5994]

nyújtott szolgáltatás2 egységára:

[5995]

nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:

[5996]

nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:

[5997]

nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás2 fizikailag:

[5999]

nyújtott szolgáltatás3 neve:

[6000]

nyújtott szolgáltatás3 egységára:

[6001]

nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:

[6002]

nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:

[6003]

nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás3 fizikailag:

[6005]

nyújtott szolgáltatás4 neve:

[6006]

nyújtott szolgáltatás4 egységára:

[6007]

nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:

[6008]

nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:

[6009]

nyújtott szolgáltatás4 az interneten:
nyújtott szolgáltatás4 fizikailag:

[6011]

nyújtott szolgáltatás5 neve:

[6012]

nyújtott szolgáltatás5 egységára:

[6013]

nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:

[6014]

nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:

[6015]

nyújtott szolgáltatás5 az interneten:
nyújtott szolgáltatás5 fizikailag:

[6017]

nyújtott szolgáltatás6 neve:

[6018]

nyújtott szolgáltatás6 egységára:

[6019]

nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:

[6020]

nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:

[6021]

nyújtott szolgáltatás6 az interneten:
nyújtott szolgáltatás6 fizikailag:

[6023]