Itt tudja megtekinteni a létrehozott vállalkozások adatait
Tailor Travel Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
Tevékenység bemutatása
Személygépkocsis személyszállító szolgáltatás tevékenységet szeretnék folytatni a 4932 Teáor szakmakód alatt KATA adózás alá tarozó Bt keretében. Szeretnék önállóan és függetlenül dolgozni, a saját munkámért felelni és ezért a megfelelő keresetet megkapni, amivel biztonságban tudom üzemeltetni a vállalkozásomat. Szeretnék sikeres vállalkozó lenni és az ötletemet továbbfejlesztve egy országos hálózatot létrehozni. Személygépkocsis személyszállító szolgáltató végzettséggel, PAV II pályalkalmassági vizsgával és személytaxis és személygépkocsis személyszállító vállalkozói képesítéssel is rendelkezem. Ezen végzettségek birtokában évek óta alkalmazottként dolgoztam egy reptéri transzfer cégnél, és az itt szerzett tapasztalatokat, szakmai gyakorlatot és kapcsolati tőkét felhasználva szeretnék vállalkozóvá válni. Gyakorlatot szereztem a koordinátori és a személyszállítás területén is egyaránt. Alapvetően személygépkocsis személyszállítással szeretnék foglalkozni, ezen belül pedig két szolgáltatást különíténék el. Az egyik a reptéri transzfer, amely kizárólag a reptérre készülő vagy a repülőgéppel érkező utasokat célozza meg. A másikfajta szolgáltatás szintén személygépkocsis személyszállítás, de itt rugalmas az úticél, városok közötti személyszállítás tekintetében nemcsak országon belül, hanem igény szerint külföldre is szállítok utasokat. A külföldi személyszállítás egyre népszerűbb, egyrészt a kevesebb repülőjárat miatt, másrészt a külföldön tanuló diákok és a külföldön dolgozó és magyarországra ingázó utasok miatt, akiknek ez egy ideális szolgáltatás, mivel a személyszállítás mellett az összes csomagot és szállítani kívánt dolgokat egy fuvarral meg tudom oldani. Elsődleges célcsoportom azok az utazni vágyók, akik vagy a reptérre szeretnének eljutni, vagy pedig egy másik városba, kényelmes és biztonságos körülmények között szeretnének utazni akár többed magukkal is, és vállalják azt a plusz költséget ami ezzel jár akár háztól házig szolgáltatás keretében is. Ezt a célcsoportot elsősorban hirdetések útján szeretném elérni a jövőben is. Másodlagos célcsoportom azok a cégek akik utazással, utaztatással,utazás szervezéssel foglalkoznak, mint az utazási irodák például, akik fel tudják ajánlani az én szolgáltatásomat azoknak az ügyfeleiknek akiknek erre adott keretek között szükségük van. Ezt a célcsoportot inkább internetes hírlevelek, direktlevelek, szórólapok formájában szeretném elérni. Ebben az esetben a folyamatos kapcsolattartás nagyon fontos hiszen állandó és hosszú távú együttműködés alapja lehet az, aki megfelelő szolgáltatást tud nyújtani a megfelelő áron számukra. Természetesen ezt jutalékos rendszerben képzelem el. Az árakat próbálom úgy kialakítani, hogy tükrözzék azt a minőséget és azokat az extra szolgáltatásokat amelyeket nyújtok a konkurenciához illetve az alap árhoz képest. Ezek az árak valóban magasabbak az átlagos szakmabeli áraknál, ám az a célközönség, aki eddig is engem választott nem árérzékeny, hanem azt gondolja hogy a pénzért megfelelő szolgáltatást, megfelelő minőségű szolgáltatást kap. Természetesen különböző árakat kell bevezetnem a három különböző szolgáltatáshoz, így más áron lesz elérhető a nemzetközi személyszállítás, más ára lesz a reptéri transzfernek, és ennek megfelelően más áron kerül számításra a városok közötti személyszállítás is. Éves szinten 10 százalék áremelést tervezek minden évben bevezetni a kezdeti időszakban, egyrészt a várható költségek folyamatos emelkedése miatt, másrészt a negatív gazdasági folyamatok hatására árat kell csökkenteni akkor még így is nyereséges tudjak maradni. Rövid távon elsősorban szeretném biztonságosan és rentábilisen működtetni a vállalkozásomat. Terveim között szerepel még a koordinátori végzettség megszerzése, hogy teljes körú szolgáltatást tudjak nyújtani és teljesen független tudjak lenni a koordinátori irodáktól, illetve ez a végzettség szükséges még a saját ötletemen alapuló közösségi személyszállítás megvalósításához, amelyet szeretnék idővel országos szintre kiterjeszteni egy olyan országos hálózat segítségével, amit én koordinálnék. Ennek a működéséhez és a háttérprogramok és számítógépes felület kidolgozásához szükséges az közép távú koncepció, amit a megfelelően működő vállalkozásom tud biztosítani a kívánt továbbfejlődés érdekében. Ezt szeretném megvalósítani a pályázati támogatás segítségével.
A vállalkozás létrehozása:
2020.10.15.
A vállalkozás székhelye:
7800 Siklós, Mária utca 2/A.
A vállalkozás megalapítójának a neve:
Szabó Barnabás Máté
A vállalkozás adószáma:
28803816-1-02
Digitális adatok, online elérhetőségek:
e-mail cím:
telefonszám:
Nyújtott szolgáltatások, termékek paraméterei:
nyújtott szolgáltatás1 neve:
[5988]
nyújtott szolgáltatás1 egységára:
[5989]
nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:
[5990]
nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:
[5997]
nyújtott szolgáltatás1 az interneten:
nyújtott szolgáltatás1 fizikailag:
[5984]
nyújtott szolgáltatás2 neve:
[5994]
nyújtott szolgáltatás2 egységára:
[5995]
nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:
[5996]
nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:
[5997]
nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás2 fizikailag:
[5999]
nyújtott szolgáltatás3 neve:
[6000]
nyújtott szolgáltatás3 egységára:
[6001]
nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:
[6002]
nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:
[6003]
nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás3 fizikailag:
[6005]
nyújtott szolgáltatás4 neve:
[6006]
nyújtott szolgáltatás4 egységára:
[6007]
nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:
[6008]
nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:
[6009]
nyújtott szolgáltatás4 az interneten:
nyújtott szolgáltatás4 fizikailag:
[6011]
nyújtott szolgáltatás5 neve:
[6012]
nyújtott szolgáltatás5 egységára:
[6013]
nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:
[6014]
nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:
[6015]
nyújtott szolgáltatás5 az interneten:
nyújtott szolgáltatás5 fizikailag:
[6017]
nyújtott szolgáltatás6 neve:
[6018]
nyújtott szolgáltatás6 egységára:
[6019]
nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:
[6020]
nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:
[6021]
nyújtott szolgáltatás6 az interneten:
nyújtott szolgáltatás6 fizikailag:
[6023]