Itt tudja megtekinteni a létrehozott vállalkozások adatait
DESPOTOVIC BANE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
Tevékenység bemutatása
Költöztetéssel, 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó közúti fuvarozással és autómentéssel szeretnék foglalkozni KATA egyéni vállalkozás keretében a 494201 Költöztetés ÖVTJ szám alatt, ehhez nem szükséges sem engedély, sem hozzájárulás. Saját gépjárművel és jogosítvánnyal rendelkezem, valamint egyéb rakodáshoz szükséges végzettséggel is, mint targoncakezelő. Üzleti ötletemet honnan merítettem, hogy korábban Pécsett dolgoztam egy hasonló profilú cégnél, ahol költöztetése közúti fuvarozással foglalkoztam, mint alkalmazott, és úgy láttam, hogy ez a profil a mi környékünkön – Siklós-Harkány régió – hiányzik, ezért merek belevágni a várható a sok megrendelés miatt az egyéni vállalkozásba. Ezeket az alap szolgáltatásokat szeretném kiegészíteni olyan extrákkal, mint például az autómentés, hiszen az autópálya kiépítése a környékünkön azt jelentette hogy folyamatosan szükség van erre a szolgáltatásra. Mivel főállásban tudom végezni ezt a munkát ezért az azonnali rendelkezésre állás ami a legfontosabb ebben a szakmában, megoldható számomra akár a nap 24 órájában is. A legnagyobb pécsi használt bútor kereskedéssel állok partneri viszonyban, akik folyamatos megbízásokat adnak az általuk forgalmazott bútorok országos kiszállítására is. Mivel a szükséges kis tehergépkocsival rendelkezem ezért többféle szolgáltatást is tudok nyújtani amelyek közül a legfontosabbak a közúti fuvarozás 3,5 tonnáig valamint a költöztetés amely Pécs, Siklós, Harkány közelsége miatt nagyon népszerű és igényelt szolgáltatás is. Emellett szeretnék automentéssel is foglalkozni, hiszen amióta az autópályát megépítették egyre nagyobb forgalom mellett egyre nagyobb igény és szükség van gyors és megbízható autómentőkre, amely éjjel-nappal rendelkezésre áll. Ezek mellett idény jelleggel tudok foglalkozni a fűtési szezonban tüzifa szállítás al is, hiszen kiváló kapcsolatot ápolok több a közelben levő erdészeti céggel, akik tüzifa árusítással is foglalkoznak, de a szállítást nem minden esetben tudják megoldani. Ezzel a többféle szolgáltatással biztos vagyok benne, hogy olyan sok megrendelése tehetek szert, amely biztosítja a vállalkozásom jövőjét. Célcsoportomat nagyon nehéz meghatározni, hiszen mivel több féle szolgáltatást is nyújtok, ezért ehhez többféle célcsoport is tartozik. Az autómentés terén a legegyszerűbb talán a célcsoportomat meghatározni, hiszen az autópályán közlekedők, az azt állandóan használók, ingázók, az elsődleges célcsoportom, őket kell elérnem elsősorban digitális módon, ha beírják az internetre, hogy autómentés M6es autópálya, akkor első találatok között legyek. A szezonális fa tüzifa szállítás és a bútorszállítás esetében nincs szükség célcsoport meghatározása, hiszen konkrét megrendeléseket közvetítenek felém, azaz itt ebben az esetben inkább a partneri viszony az elsődleges. A költöztetésnél viszont szintén egy olyan célcsoportot kell meghatározni, akik vagy szezonálisan költöznek az egyetemi évek miatt, vagy alatt, vagy pedig a lakás vagy ház vásárlás miatt döntenek a költözés mellett. Őket is interneten tudom a legpontosabban elérni. Az árakat a különböző szolgáltatásoknak megfelelően próbálom kialakítani, amelyeket korábbi tapasztalataiból kiindulva pontosan meg tudok állapítani. Az autómentésnek természetesen más ára van, mint egy közúti fuvarozásnak, vagy áruszállításnak. Míg az autómentés alapvetően nem függ a távolságtól, hanem a személygépkocsi típusát veszi figyelembe, addig a közúti fuvarozás pont km alapú, nem pedig a szállított anyagok súlya vagy minősége határozza meg. Emellett a költöztetést viszont órabérben végzem, mivel itt nem feltétlenül az eszközparkot, azaz autót kell megfizetni, hanem a munkaerőt és a szakértelmet, ami a költözéshez szükséges. Ebből a három fajta árazásból tevődik össze a bevételem, ami így néz ki: autómentésnek egyedi gépjárműtől függő díja van, km-től független, fuvarozás és áruszállítás km alapon történik, a költöztetés pedig órabér alapon kerül kiszámításra. Természetesen igyekszem olyan jövőképet felvázolni, amely a realitások talaján maradva megvalósítható ebben a régióban. Ezért rövid távú terveim között egy olyan ügyfélkör kialakítása szerepel amelyekre támaszkodva meg tudom valósítani hosszútávú terveimet, illetve fent tudom tartani a vállalkozásom folyamatos növekedését is. Középtávú terveim között szerepel több magasabb kategóriájú jogosítvány és nagyobb súllyal rendelkező gépkocsik vezetéséhez szükséges tanfolyam elvégzése illetve a koordinátori és műszaki tanácsadói papírok megszerzése is. Hosszú távú terveim között szerepel egy utánfutó és egy komolyabb tréler beszerzése is amelyekkel komolyabb szerződéseket és nagyobb munkákat is el tudok végezni nemcsak a régióban hanem akár akár az egész Dél Dunántúlon is. Ezeknek a terveknek a megalapozását segít ennek a pályázatnak a támogatása, amelynek segítségével sikeresen el tudom indítani az egyéni vállalkozásomat itt a régiónkban.
A vállalkozás létrehozása:
2020.10.01.
A vállalkozás székhelye:
MAGYARORSZÁG, 7815 HARKÁNY, AVAR UTCA 10.
A vállalkozás megalapítójának a neve:
Despotovic Bane
A vállalkozás adószáma:
56584097-1-22
Digitális adatok, online elérhetőségek:
e-mail cím:
telefonszám:
Nyújtott szolgáltatások, termékek paraméterei:
nyújtott szolgáltatás1 neve:
[5988]
nyújtott szolgáltatás1 egységára:
[5989]
nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:
[5990]
nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:
[5997]
nyújtott szolgáltatás1 az interneten:
nyújtott szolgáltatás1 fizikailag:
[5984]
nyújtott szolgáltatás2 neve:
[5994]
nyújtott szolgáltatás2 egységára:
[5995]
nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:
[5996]
nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:
[5997]
nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás2 fizikailag:
[5999]
nyújtott szolgáltatás3 neve:
[6000]
nyújtott szolgáltatás3 egységára:
[6001]
nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:
[6002]
nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:
[6003]
nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás3 fizikailag:
[6005]
nyújtott szolgáltatás4 neve:
[6006]
nyújtott szolgáltatás4 egységára:
[6007]
nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:
[6008]
nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:
[6009]
nyújtott szolgáltatás4 az interneten:
nyújtott szolgáltatás4 fizikailag:
[6011]
nyújtott szolgáltatás5 neve:
[6012]
nyújtott szolgáltatás5 egységára:
[6013]
nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:
[6014]
nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:
[6015]
nyújtott szolgáltatás5 az interneten:
nyújtott szolgáltatás5 fizikailag:
[6017]
nyújtott szolgáltatás6 neve:
[6018]
nyújtott szolgáltatás6 egységára:
[6019]
nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:
[6020]
nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:
[6021]
nyújtott szolgáltatás6 az interneten:
nyújtott szolgáltatás6 fizikailag:
[6023]