Itt tudja megtekinteni a létrehozott vállalkozások adatait
SOMODI PÉTER SÁNDOR Egyéni Vállalkozó
Tevékenység bemutatása
Somodi Péter Sándor vagyok és személyszállítással szeretnék foglalkozni, városok közötti transzfer, reptéri transzfer és egyéb egyedi szervezésű utakkal. Ez a tevékenység az 493205 Személyszállítás személyautóval szolgáltatás alá tartozik, ami engedélyköteles, de megvan az engedély kiadásához minden szükséges végzettségem. A személyszállításhoz szükséges gépjárművel rendelkezem. Régóta szeretnék a saját magam ura lenni és egyéni vállalkozóként dolgozni azon a területen, ahol több éves tapasztalattal, gyakorlatta,l szakmai végzettséggel és több vizsgával is rendelkezem. Ez a fajta motiváció segített abban hogy a pályázat segítségével megalapítsam hamarosan egyéni vállalkozásomat a személygépkocsis személyszállítás területén. Úgy látom hogy ezen a szakmai területen nagy a konkurencia verseny, ám mivel egy szinte új és minden igénynek megfelelő járművel rendelkezem, ezért könnyen a konkurencia elé tudok kerülni ezzel a minőséggel illetve az egyedi igények kielégítésére különlegességet tudok nyújtani hosszú távon. Korábbi munkából kifolyólag jó kapcsolattal rendelkezem több személyszállító céggel, akikkel hosszútávú megállapodást tudok kötni, így biztosítva az egyéni vállalkozásom jövőjét. A szolgáltatásaimat tekintve kétfajta szolgáltatást tudok megkülönböztetni a vállalkozás első éveiben. Az egyik fajta szolgáltatás típusa, amikor független vállalkozóként gépjárművet és sofőr szolgálatot nyújtok egy személyszállítással foglalkozó cég megrendelésére, ahol elsősorban városok közötti transzferrel, reptéri transzferrel és külföldi személyszállítással tudok foglalkozni. Szolgáltatásom másik fő tipusa: amikor egyéni szervezésben ezeknek a társaságoknak egyedi megrendelésére vállalom teljesen egyedi igények kielégítését bármilyen úti céllal Európán belül. Egyre nagyobb igény van az ilyen fajta sofőr és gépjármű szolgáltatásra nagyobb családok esetében és kisebb társaságok esetében is, akik akár síelés, akár nyaralás időtartamára igénybe veszik a szolgáltatásomat. Célcsoportom két részre osztható. Az egyik célcsoport azok a személyszállítással, személy transzferrel, városok közötti személyszállítással és reptéri transzferrel foglalkozó cégek, akik kapacitáshiánnyal küszködnek ezért külsős egyéni vállalkozókat tudnak megbízni folyamatosan hosszútávon, biztosítva a maguk és a vállalkozók megélhetését is. Ezzel a célcsoporttal jó kapcsolatot ápolok és folyamatosan segítjük egymás munkáit és ezt tervezem egyéni vállalkozóként is folytatni. A másik célcsoportom az a magasabb életszínvonalon élő nagyobb családos illetve kisebb társaságok számára szervezett utakat biztosító cégek, utazásszervezők, akiknek szükségük van profi magas minőségű gépjárműre is, hozzá sofőrszolgálatra hogy a vevőik, ügyfeleik egyedi igényeit ki tudják elégíteni megfelelő szinten és minőségben. Szolgáltatásaim árait tekintve két különböző közönségnek megfelelően két különböző árazási politikát követ. A személyszállító cégekkel való hosszútávú kapcsolatnak megfelelően egy átlagos, a szakmában elfogadott árat állapítok meg, mely biztosítja a vállalkozásom hosszútávú jövőjét és ezáltal a tovább fejlődés lehetőségét is. Az egyedi megrendeléseket tekintve viszont egy magasabb árat célzok meg egyrészt mivel magasabb életszínvonalon élő célközönséget szolgálok ki ezen a területen, másrészt az egyedi megrendeléseknek minden területen magasabb ára van egy átlagos szolgáltatásnál. Ez a kétfajta árazás a két különböző Célközönséggel nagyobb biztonságot ad mint hosszú, mint rövidtávon hiszen több féle csoportot tudok kiszolgálni egyfajta járművel és felszereltséggel. Rövid távú terveim között szerepel a szakmai irányítói tanfolyam elvégzése amivel akár egyedi utakat is tudok szervezni, illetve több más kisebb vállalkozót is be tudok vonni magam alá ezzel a végzettséggel. Közép és hosszú távú terveim között szerepel egy nagyobb cég kialakítása, ahol a privát transzfertől kezdve az egyedi utazás szervezéséig mindenféle szolgáltatás megtalálható lenne, elsősorban a személygépkocsis személyszállításra alapozva. Sokan vannak akik nem szeretnek repülőre szállni, a vonatot kényelmetlennek találják viszont megengedhetik maguknak hogy sofőrt és autót béreljenek akár hosszabb időtartamra is. Ezeket az igényeket szeretném kielégíteni hosszútávon a vállalkozásommal. Mindezt a pályázati támogatás segítségével szeretném megalapozni mind rövid, mind hosszú távon.
A vállalkozás létrehozása:
2020.05.01.
A vállalkozás székhelye:
MAGYARORSZÁG, 7691 PÉCS, BESSENYEI UTCA 10. em.: 2 ajtó: 6.
A vállalkozás megalapítójának a neve:
Somodi Péter Sándor
A vállalkozás adószáma:
56164307-1-22
Digitális adatok, online elérhetőségek:
e-mail cím:
telefonszám:
Nyújtott szolgáltatások, termékek paraméterei:
nyújtott szolgáltatás1 neve:
[5988]
nyújtott szolgáltatás1 egységára:
[5989]
nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:
[5990]
nyújtott szolgáltatás1 mennyisége:
[5997]
nyújtott szolgáltatás1 az interneten:
nyújtott szolgáltatás1 fizikailag:
[5984]
nyújtott szolgáltatás2 neve:
[5994]
nyújtott szolgáltatás2 egységára:
[5995]
nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:
[5996]
nyújtott szolgáltatás2 mennyisége:
[5997]
nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás2 fizikailag:
[5999]
nyújtott szolgáltatás3 neve:
[6000]
nyújtott szolgáltatás3 egységára:
[6001]
nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:
[6002]
nyújtott szolgáltatás3 mennyisége:
[6003]
nyújtott szolgáltatás3 az interneten:
nyújtott szolgáltatás3 fizikailag:
[6005]
nyújtott szolgáltatás4 neve:
[6006]
nyújtott szolgáltatás4 egységára:
[6007]
nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:
[6008]
nyújtott szolgáltatás4 mennyisége:
[6009]
nyújtott szolgáltatás4 az interneten:
nyújtott szolgáltatás4 fizikailag:
[6011]
nyújtott szolgáltatás5 neve:
[6012]
nyújtott szolgáltatás5 egységára:
[6013]
nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:
[6014]
nyújtott szolgáltatás5 mennyisége:
[6015]
nyújtott szolgáltatás5 az interneten:
nyújtott szolgáltatás5 fizikailag:
[6017]
nyújtott szolgáltatás6 neve:
[6018]
nyújtott szolgáltatás6 egységára:
[6019]
nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:
[6020]
nyújtott szolgáltatás6 mennyisége:
[6021]
nyújtott szolgáltatás6 az interneten:
nyújtott szolgáltatás6 fizikailag:
[6023]