Sajnovity Soma Dominik

2019 nyarán, akkor még alkalmazottként egy kedves barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy a Vállalkozni Érdemes! honlapon az MVA égisze alatt lehetőség van olyan vissza nem térítendő támogatás ill. mentor program megpályázására, amely kimondottan vállalkozó kedvű fiataloknak lett kitalálva. Azonnal tudtam, hogy ez egy fantasztikus lehetőség, amely talán végérvényesen meg tudja majd változtatni életem. Nem tétlenkedtem, nem gondolkoztam, azonnal regisztráltam az online felületen és izgatottan vártam az első visszajelzést az MVA részéről.


Számomra az első-körös informálódáskor egyértelművé vált, hogy a program nem meglévő, nagy nevű és komoly üzleti háttérrel rendelkező vállalkozásokat ill. cégeket kíván támogatni, hanem olyan fiatal, kezdő de annál céltudatosabb egyszerű halandókat akik akarnak és képesek is a fejlődés útjára lépni. A program célja részben a vállalkozókedv fellendítése, részben pedig a munkanélküli álláskeresők számának csökkentése volt. Én egy klasszikus programban résztvevőnek tartom magam, olyannak akit a pályázat kiírói megálmodtak – ha szabad így fogalmazni. 18-25 év közötti korosztályba tartoztam, regisztrált álláskeresőként vállalkozói tapasztalattal nélkül kezdtem.
Jelentkezésemkor nem a 4,5 millió forintos támogatási összeg motivált – na persze, azért e körben a támogatás összege a legcsalogatóbb – hanem az, hogy egy évig profi mentorokkal, 2 hetes intenzív felkészítő tréninggel és további, a fejlődésünkben segítséget adó ingyenesen szolgáltatást kínálva igyekeznek segíteni minket a sikerességhez vezető úton.


Cégünk évtizedek óta megbízható és stabil piaci szereplőkkel együttműködve kínál mind a lakossági, mind az üzleti ügyfelek igényeinek megfelelő szállítási szolgáltatásokat. A ZONE EXPRESS (továbbiakban: Szolgáltató) partnerei országos és globális lefedettségének, rendszerének és szakértelmének köszönhetően a nemzetközi és belföldi futár expressz valamint csomagpiac egyik legújabb – és egyben legfiatalabb szállítás-szervező szolgáltatója. A Szolgáltató – és annak partnerei sikerének titka az innováció, az ügyfélközpontúság és a megbízhatóság. Elődcégünk (a program kezdésekor egyéni vállalkozás) 2019 év végi, 2020 eleji indulásakor a COVID-19 világjárvány is megjelent, amely nem csak partnereinkre de közvetlenül ránk is hatalmas nyomást gyakorolt. A koronavírus okozta nehézségek ellenére napról napra, hónapról hónapra képesek voltunk növekedni és erős faként gyökeret verni a magyar piacon. Büszkék vagyunk rá, hogy huszonéves fiatalokból álló lelkes kis csapatunk szakszerű és profi támogatást tud nyújtani mind az üzleti úgy a magán megbízóknak egyaránt.

Főtevékenységünk a Nemzetközi légi Expressz és közúti Standard szállítmányozás szervezése, közvetítése és lebonyolítása, de természetesen országhatáron belül is szállítunk raklapos küldeményeket, standard csomagokat és leveleket kiemelt partnereink segítségével.

Nemzetközi viszonylatban Expressz és Standard, valamint az Expressz szolgáltatások különböző variációi érhetők el, melyeknél az Express tranzit légi úton, az Standard pedig közúton történő szállítási szolgáltatást foglal magában. A listaártól eltérő, kedvezményes nemzetközi és belföldi szállítási szolgáltatásainkat a már meglévő üzleti ügyfeleinknek biztosítjuk, ezért amennyiben Ön és vállalata rendszeres feladó, úgy érdemes ajánlatot kérnie a mennyiségi kedvezmények igénybevételéért. Szerződéskötést követően 3 hónappal havi átlagolást készítünk, melyben az átlag csomagszám ismeretében teljesen egyedi, a belépőnél is kedvezőbb tarfiatáblázatot igényelhetnek

Elérhetőségek: https://zoneexpress.hu
fb.com/zoneexpressdelivery
+36 1 999 0405
info@zoneexpress.hu


Rövidtávú, 1-1,5 hónapon belül megvalósuló nagy beruházásunk egy egyedi fejlesztésű, fél-automatizált online feladó rendszer kialakítása. A közel 4 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően partnereink küldemény-adminisztrációs folyamatainak ideje a korábbiakhoz képest egy ötödére csökken, küldeményeik saját rendszerünkben nyomonkövethetők percre pontosan, vámdokumentáció előállítást és automatizált kitöltést biztosítunk, bankkártyás fizetési lehetőséget és számos integrálási lehetőséget kínálunk mindamellett, hogy a költségek kiszámítását a rendszerünk automatikus végzi az ügyfél által bevitt adatok alapján.
Természetesen a hosszú távú cél a nemzetközi piacra lépés.


Ha csak 1%-nyi esélyed is van, már nem lehet kérdés, hogy belevágsz-e.


Természetesen.


Pozitívum: gördülékeny folyamatok, megbízható és profi mentor gárda, intenzív és gyakorlatias képzés.
Negatívum: az ügyfélszolgálat a leterheltség miatt hosszú várakozás után tudott csak reagálni.


nem releváns