Boros Dávid

A program lehetőségéről egy kedves ismerősömtől értesültem. Akkoriban pont hezitáltam, hogy belemerjek-e vágni egy saját vállalkozásba. Mikor tudomást szereztem a pályázatról, egyből éreztem, hogy jelentkeznem kell! Amolyan égi jelként fogtam fel, én nem hiszek a véletlenekben. Tudtam, hogy élnem kell ezzel a – lehet, hogy soha vissza nem térő, – remek lehetőséggel.


A program lényegének első ízben magam jártam utána, a rendelkezésre álló online felületeken tájékozódva körvonalazódott szépen, hogy egy több lépcsős rendszerről van szó. És, hogy a programba történő felvétel esetén minden támogatást megkapunk az MVA részéről a vállalkozás megalapításától kezdve, annak sikeres működtetéséig.

Családi hátteremet tekintve elmondhatom, hogy házas ember vagyok, egy leány gyermek boldog édesapja (aki a programba lépéskor mindössze fél éves volt). Szerencsés vagyok, hiszen a feleségem a kezdetektől fogva támogatta az ötletemet, és hátországként a mai napig támogat a vállalkozói élet újabb és újabb mérföldköveinek elérése során.

Szigorú értelemben véve én pályaváltó voltam. A létrehozott kisvállalkozásom kezdetben inkább a korábbi másod végzettségem, illetve szabadidős tevékenységem során szerzett szakmai tapasztalatokon alapult.

Azért döntöttem úgy, hogy pályázok a 4,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra, mert szeretettem volna önálló lenni, illetve hozzáadott értéket teremteni. Továbbá, vonzott az, hogy szolgáltatóként – az elvégzett munkát követően azonnali visszacsatolást kaphat az ember az ügyfeleitől. És jó érzés segíteni, illetve, ha elégedettek az ember munkájával.


Vállalkozásunk költöztetéssel, lapraszerelt bútorok összeszerelésével és közúti áruszállítással kapcsolatos feladatokra kínál szakszerű és korrekt megoldást lakossági -és céges ügyfelek részére egyaránt! Kaposvár és környékén, valamint országos szinten egyaránt.

Szolgáltatásaink: költöztetés (teljes körű rakodási szolgáltatással), fuvarozás (bútor-, lakberendezési tárgyak-, építőipari anyagok-, raklapos áruk szállítása), továbbá asztalos szakmámra tekintettel: lapraszerelt bútorok szakszerű összeszerelése (szét -és összeszerelése, bútorjavítás).

Elérhetőségeink:

Telefon: +36-70/368-9839

Web: www.kaposvarkoltoztetes.hu

E-mail: info@kaposvarkoltoztetes.hu


Az 1. üzleti évünket sikeresen zártuk. Sikerült a támogatási összeggel csaknem azonos eredményt elérnünk.

A 2. üzleti évünk 2022. március 31-én zárul. A rendelkezésre álló adatok, illetve a következő 2 havi becsült forgalom alapján közel a duplájára tudtuk növelni az eredményeinket.

A 3. üzleti évre kitűzött célunk, hogy vállalkozásunkat további 1 kistehergépjárművel bővítjük! Ennek ügyintézése már folyamatban van. Feltehetően adózási formát kell majd váltanunk, illetve szükség lesz min. 1 fő állandó munkavállaló éves állásra történő felvétele is. Amely külön örömmel tölt el, hiszen egy új munkahely jön létre a fejlődésünknek köszönhetően!

A 4. üzleti évre vonatkozóan a célunk az, hogy a megnövelt kapacitásunkat és a rendelkezésre álló eszközeinket, a rendelkezésre álló humánerőforrásokkal összhangban tudjuk maximálisan kihasználni, hogy ezáltal a szolgáltatásunk minél több emberhez eljusson!


Minden ambiciózus fiatalnak bátran ajánlom a programban való részvételt! A vállalkozói élet ugyan telis-tele van kihívásokkal, azonban cserébe számtalan lehetőséget is tartogat! Kiemelten fontosnak érzem, hogy, ha csinálunk valamit, azt csináljuk rendesen és tisztességesen. Így lehetőségünk lesz elmélyíteni a tudásunkat, tapasztalatot szerezni és folyamatosan tanulni! Hogy egyszer majd a választott szakmánk/hivatásunk elismert alakjává válhassunk.


Természetesen pályáznék.


Feltétlenül pozitívumként szeretném kiemelni a folyamatos mentorálás és kérdezés lehetőségét!

Negatívumot nem tapasztaltam.


https://drive.google.com/file/d/160JYfOPNQ7hnoHCkpGFHNkVJ84lHboiU/view?usp=sharing




You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that