Szabó Zsuzsanna

Ismerősöm tájékoztatott, aki maga is belépett a programba.


A pályázat kiírásának elolvasásakor megértettem a pályázatban rejlő lehetőséget.

Felnőtt gyermekem van, akit szintén rábeszéltem a pályázatban való részvételre. Munkavállalóként jelentős időt töltöttem szabadúszóként, a “7-es adószámmal” kezdve, majd Bt. illetve Kft. vezetőjeként. Több évet dolgoztam német nyelvterületen alkalmazotti és vállalkozói jogviszonyban.

Hazatelepülésem, az itthoni újrakezdés idejére esett ez a pályázati lehetőség. Mivel több tekintetben is újra kellett építenem a vállalkozásomat, jól jött a támogatás.


Vállalkozásom újraindításában meghatározó szerepe volt az ingatlanomon történt felújításnak, amely során a gazdasági melléképületek új funkciót nyertek: létrejött egy 100 m2-es akadálymentes közösségi tér kiszolgáló épülettel, mosdóval. Fő tevékenységemet, az M.n.s. oktatást mostantól itthon is végezhetem. Tanítom mindazt, amit közel 40 év alatt első végzettségemmel, a bábművészettel kapcsolatban elsajátítottam. További tevékenységeim is kapcsolódnak az előadó-és alkotóművészethez, amelynek szintén bázisa lett a MaCseK (Malom és Műhelyház Cserkúton). Egy másik épületrészünkben alakítottuk ki a masszázs-kezelőt új mesterségem gyakorlásához, ahol gyógymasszőri szaktudásommal végzem a különböző kézi és gépi frissítő masszázsokat. Mivel idén 60 éves leszek, ezt a fizikailag megterhelő munkát csak kiegészítésnek szánom. A fősodorba tartozik azonban a helyi kulturális értékek bemutatása, mely a Népi Építészeti Program támogatásával felújított ipartörténeti emlék, a köves kukoricamalom látogathatóvá tétele, illetve az e köré szervezett programok révén valósul meg. Művelődésszervezői tudásommal és bábművészi tapasztalatommal igyekszem ezeket az eseményeket egyedivé tenni, s ezzel az országos műemléki rendezvényekben új színt felmutatni. Sokrétű tevékenységemről a https://cserkutimacsek.hu/  weboldalon lehet friss információkat találni.


Arra törekszem, hogy a Pajtaszín rendezvénytermünket maximálisan kihasználjuk az én vállalkozó tevékenységi köreim illetve a fennmaradó időben bérleményként egyéb vállalkozói vagy civil közösségi hasznosítás révén. Nincs veszteségesebb az üresen álló helynél!

Kínálatomat igyekszem komplex csomagban, esetenként más szolgáltatókkal együttműködve értékesíteni: pl. egy iskolai csoport számára több órás elfoglaltságot ajánlok, melyben szerepel egy helyi mondát feldolgozó bábelőadás, ennek drámafoglalkozás keretében történő megbeszélése, a nevezetes helyhez vezetett túra valamint egy büfé-étkeztetés helyi termékekből.

Tartósan jelen kívánok lenni a helyi kulturális kínálatban, kapcsolódok országos rendezvényekhez (Múzeumok éjszakája, PajtaKult, stb.) többnapos programok esetében építek a helyi szállásadók szolgáltatásaira, és általában törekszem a szolgáltatókkal való kapcsolatépítésre, amivel a bázishelyem ismertségét, forgalmát gyarapíthatom.

Négy év alatt olyanná kell formálnom a vállalkozásomat, hogy minél kevesebb fizikai befektetéssel is működtetni tudjam, és 64 évesen nyugodtan vehessek vissza a „tempóból”, mert a vállalkozásom úgy is el tud tartani. Ehhez a tevékenységi köröket kell ésszerű arányban beterveznem, esetleg alkalmazottat is felvennem. A bevételeimet pedig úgy kell megterveznem, hogy abból megfelelően tudjak nyugdíjas éveimre előtakarékoskodni.


Éljenek a lehetőséggel, mert nem csak anyagi biztonságot ad a támogatás, de rákényszerít egy olyan tervezésre, ami nélkül könnyű elveszni a vállalkozói világban! A kötelező kéthetes képzés nem csak púp a hátunkon! Sok év vállalkozói tapasztalatával a hátam mögött is tanultam, ráláttam dolgokra, amiket azelőtt nem értettem. Felelősségre is tanít, mert el kell számolni a tervekkel. Nem utolsó szempont az a kapcsolati hálózat sem, amit a képzésben résztvevők megismerése ad.


Minden pályázati lehetőséget megragadok vállalkozóként és civil szervezet vezetőjeként is.


Pozitívum: a képzésbe és a mentorálásba jó szakembereket vontak be. A kapcsolattartó munkatársak felkészültek, udvariasak.

Negatívum: Nehézkes a webfelületen megtalálni, amit keresek. A záró kifizetéssel sokat késtek, a reklamáció után viszont azonnal teljesítették.


Nem releváns.




You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that