Ferencz Arabella

Ismerősöktől hallottam erről a lehetőségről.


A konzultációk során kapott információk alapján tudatosult számomra a program lényege. Lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnökként, lovasedzőként végeztem a kaposvári egyetemen. Külföldön (Ausztria) és belföldön szerzett munkatapasztalataim után döntöttem úgy, hogy jelentkezem a pályázatra, hogy megvalósíthassam saját álmomat, egy önálló vállakozás létrehozását. Szerettem volna ezzel munkahelyet teremteni magamnak, illetve lehetőséget kínálni a környékbelieknek arra, hogy rendezett környezetben, minőségi szabadidős lovas programokon tudjanak részt venni.


Lovasudvaromban vállalom kezdő és haladó lovasok oktatását, angol stílusban. A lovaglás mellett a lovasok elsajátíthatják, a lóápolással kapcsolatos feladatokat is. Az oktatás előre egyeztetett időpontban zajlik, a lovakra illetve a lovasokra való tekintettel, mindenki számára megfelelő időpont választással. Telefonos egyeztetés, illetve közösségi oldalakon történő megkeresések alapán történik a kommunikáció.


Szeretném lovasudvaromat fejleszteni, bővíteni, mint terület nagyságot illetően, illetve a technológiát illetően is. Vendégköröm kiszélesítését is tervezem, valamint lóállományom növelését.


Jelentkezzenek bátran a programra, lelkileg is sok erőt tud adni a program, de materiálisan is, nagy előnnyel fog rendelkezni a piacra lépéskor a kezdő vállalkozó, ha él ezen program lehetőségével.


Igen.


Pozitívum volt számomra, hogy a Széchenyi Programiroda munkatársai nagy segítséget nyújtottak számomra.


Nem releváns.