Ábelovszky Tamara

Az egyik ismerősöm nyerte el és tőle hallottam róla.


A vállalkozói lét gyermekkorom óta vonzott, hisz a szüleim is vállalkozók. Elkötelezett vagyok az élethosszig tartó tanulás mellett, így már a program előtt, közben és a mai napig is képzem magam. A pályázat mellett azért döntöttem, mert biztonság érzetet ad, hisz kezdő vállalkozóként alig értünk pár dologhoz, tele vagyunk kérdésekkel és kételyekkel.


Hogyan változik meg az életem 10 hét alatt?

Dsmile előtt
Dsmile után

Gyakran elmegy a hangom, időnként berekedek.

Ha egész nap jár a szám, akkor is tiszta a hangom.

Évekig szenvedtem a fogszabályzóval és most újra kuszán állnak a fogaim.

A fogaim drótok nélkül is egyre szebben állnak. Lehet már az első körben is inkább Dsmile tréningre kellett volna jelentkezzek?

Éjszaka beteszem a fog védőm, hogy ne kopjon el a fogam a sok csikorgatástól és még horkolok is.

Már nem csikorgatom a fogaim és a horkolásom is megszűnt.

Pár percnél tovább nem vagyok képes ugyanarra a dologra figyelni, gyakran elkalandoznak gondolataim.
Jobban és könnyebben tudok koncentrálni.

Szinte csak tésztát eszek, utálok rágni és közben még az állkapcsom is kattog.

Megtanultam jól rágni, az új kedvencem a répa és már az állkapcsom sem kattog.

Képtelen vagyok lenyelni a gyógyszereim, ha megbetegszem csak a rossz ízű szirupoktól gyógyulhatok meg.

Azta, már könnyedén le tudom nyelni a tablettákat.

Sötét karikák vannak a szemem alatt, pedig már az összes csodakrémet kipróbáltam.

Szem alatti karikáim eltűntek, tekintetem sugárzó.

Lassan állandóan migrén gyötör, fáj a nyakam és a vállam.

Egyre kevesebbet fáj a fejem és a fájdalmaim is csökkentek.

Testtartásom görnyedt, nyakam előre esik, olyan esetlenül festek.

Testtartásom egyenes, nemcsak magabiztosnak tűnök, hanem annak is érzem magam.

Már beleuntam a logopédiai foglalkozásokba,de még mindig vannak beszédhibáim és a nyelvlökéses nyelésem is csak alig javult.

Mozgok, játszok, pörgetem a szám és már panaszaim sincsenek.

 
Elérhetőségek:
Dr. Ábelovszky Tamara
abelovszky.tamara@gmail.com
+36203166544

https://m.facebook.com/abelovszkytamara/
https://www.dsmile.hu/hu/


Tudta, hogy van összefüggés a rossz testtartás és a fogszabályzás között? Arra gondolt màr, hogy miért rendeződik vissza ön/gyermeke fogazata, és válik újra szükségessé a fogszabályozó készülék a hosszú évekig tartó kezelés után? Erre a néhány kérdésre – és még sok másikra is – a Dsmile adta meg a választ. A rendszerszintű gondolkozás mellett a Dsmile Tréning során felismertem, hogy sajnos elfelejtettem játszani. A gyakorlatok segítenek ellazulni, kilöknek a komfortzónából, és amellett, hogy hasznosak, nagyon szórakoztatóak is. Az én küldetésem az, hogy ne csak fizikailag, hanem érzelmileg is kicsattanó állapotba kerüljünk, hisz a kettő csak együtt lehetséges. Célom egy prevenciós központ létrehozása a következő 10-15 évben, addig is szeretnék ismert és elismert szakemberré válni és minél több embernek segíteni.


Csak annyit, hogy vágjanak bele! Hajrá!


Igen, pályáznék.


A vállalkozni érdemes weboldalának működése, sajnos gyakran tapasztaltam azt, hogy nem elérhető a weboldal, vagy valamilyen okból nem engedett belépni.


Nem releváns.




You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that