Póth Sándor
2019-ben értesültem a programról, ekkor még Németországban dolgoztam. Akkoriban még nem találtam a helyem, sok féle munkát kipróbáltam. Ténylegesen 2020 februárjában jelentkeztem a programba. Ekkora sikerült megfelelő mennyiségű tudást és tenni akarást magamba szívnom. Hatalmas motiváció volt számomra, hogy alkothatok, segíthetek más vállalkozókat a tudásommal.
Mint írtam, nagyon sokáig kerestem a helyem. 2010-ben a PTE-n kezdtem fizikát tanulni. 1,5 év kellett, hogy rájöjjek borzasztóan le vagyok maradva a többiektől. Így abba hagytam az egyetemet. OKJ-n tanultam tovább, ahol marketing, logisztikus, nemzetközi szállítmányozó végzettséget szereztem, de nem dolgoztam ezen szakmákban. Visszamentem az egyetemre befejezni, amit korábban elkezdtem. Kész szakdolgozattal, és egy fél évvel a vége előtt, anyagi nehézségek miatt ismét abba kellett hagynom az egyetemet. Pécsett kezdtem el dolgozni, eleinte dekoratőrként. A munkahellyel valamennyire megvoltam elégedve, az életemmel kevésbé. Ekkor döbbentem rá, hogy ez nekem kevés. Nem tudok másnak dolgozni, mert borzasztóan korlátozva érzem magam. Munka után “szabadidőmben” kezdtem programozást tanulni. Hamar megtetszett ez a pálya. A több pénz és lehetőség reményében Németországban próbáltam szerencsét gyári munkásként, ahol mindennap vártam a munka végét, hogy a hobbimmal foglalkozhassak, webfejlesztéssel. 8 hónap után hazajöttem Magyarországra. Ekkor már fontolgattam a vállalkozás elindítását, már találkoztam a pályázattal is, de bizonytalan voltam, nem bíztam magamban. Míg el nem döntöttem, hogy márpedig én vállalkozó leszek, belekóstoltam az értékesítés világába. Igazán megtetszett. Nekem sötét folt volt ez a terület, de hamar megláttam mekkora lehetőségeket rejteget. Míg el nem indultam a pályázaton kellő tudást próbáltam magamba szívni, mint webfejlesztés, mint értékesítés területen. A döntésem egyszerű, az alkotás vágya. Hiszem, hogy a kemény munka meghozza az eredményét, és az elmúlt egy év ez alá is tudja támasztani. Több 100% elégedett ügyféllel zártuk az első évet.
Weboldal készítés: Alvállalkozó társammal vált vállnak vetve küzdünk a gagyi weboldalak ellen. Ügyfeleinket folyamatosan próbáljuk edukálni, elmagyarázzuk nekik a miértekre a választ. A weboldal készítése két emberes munka. Nagyon fontos egy olyan személy, aki követi a design trendeket és gyorsan tud a piaci igényekre reagálni. Tóth Gergő, aki szintén egy ilyen pályázat révén indulhatott el nagy segítség, amikor egy webdesignt tökéletesre kell készíteni. Míg én a fejlesztés részéért felelek, illetve az ügyfelekkel való kommunikációért, értékesítésért. https://www.solutify.hu/
Éttermi kiadványok: Hamar rájöttem, hogy nem várhatok tétlenül az első megrendelőmre. Így belevágtam éttermi kiadványok készítésébe. Ezen kiadványokat éttermek terjesztik 8-12 oldalas a/5 méretű füzetek. A szabad felületeken reklám lehetőséget biztosítok helyi vállalkozóknak. Nagyon jól jött a korábbi értékesítői tapasztalat, így tudtam, miként kell egy hideghívást lebonyolítani. Felvettem a telefont és telefonáltam, egészen addig míg valami megnem vette egy szolgáltatásom.
Webshopok:
Közel 280 elégedett ügyféllel évet, 25 éttermi kapcsolattal, 162.000 legyártott éttermi kiadvánnyal zártuk az első. Így jól látható, hogy a COVID szülte körülmények terelgették a vállalkozásunkat. Weboldal készítéssel kezdtük, de offline hirdetésre nagyobb volt a kereslet. Így ezt a vonalat fogjuk erősíteni. Fontolóra kell venni ügyintéző alkalmazását, illetve folyamatban vanna betanítások az értékesítői pozícióra is. Az első év után is fejlesztésekre költöttem az éves profitot. Így pólóvasaláshoz vásároltam be eszközöket, licensz jogokat. Hiszen ha 280 elégedett ügyfelünk 10%-át megtudjuk fogni marketing kampányunkkal, akkor a befektetés megtérül.
Szeretnék az év végére vállalkozási formát váltani, illetve iroda bérlésben is gondolkodom. De a legfontosabb cél az a kemény munka, még több elégedett ügyfél és a folyamatos fejlődés.
Nagyon gondolják át és számolják át a tervezett kiadásaikat. Ez az összeg és ajánlat remek lehetőség az induláshoz, de fontos a pénzügyi intelligencia, sokáig nem érezzük a pénzt és egyszer csak elfogy. Saját tapasztalatból beszélek, az év elején a vállalkozásom még nehezebben indult be. Nagyon döcögött. A pénzt viszont rosszul forgattam. Most már sokkal okosabban eltudnám költeni a pályázati pénzt.
Üzenet: Fontosa a matek…és ha lehet a tervezett bevételt lefelé kerekítsd, akkor nem érhet (akkora) csalódás. Ne a pénz miatt pályázz, az csak egy eszköz, használd fel, de ne azért csináld. Klapka György mondása: Aki pénz nélkül nem tud pénzt csinálni, az sok pénzből se tud.
Természetesen igen, vannak új ötletek, vannak fejlesztési tervek, ha ezt fel lehet gyorsítani, az csak jó!
Pozitívum: Pécsett voltam képzésen, 2 hétig tartott és nagyon hasznos tudással gazdagodtam. Jó volt a csapat, sokan motiváltuk egymást.
Negatívum: A program végén kötelező mentorálásokon kellett részt venni, ami nehezítette a vállalkozás haladását. Nagyon nagy időkiesés volt beutazni Pécsre és olyan dolgokról beszélgetni, amiket már tudok.
You do not have permission to do that