Benedek-Nagy Rita

Egy multi cégnél dolgoztam, amikor a leépítések miatt úgy döntöttem, hogy ideje a saját lábamra állni. Kerestem a lehetőségeket és ekkor találtam rá a programra. Az első nyílt nap alkalmával tudatosult bennem igazán, hogy mekkora lépést készülök megtenni, de nem bántam meg. Sőt!


Az első nyílt napon nagyon sok információval láttak el. Ott már tudatosult a program lényege. Édesapám vállalkozó volt, de a kereskedelem területén dolgozott, így láttam, hogy egy saját vállalkozás felépítéséhez mennyi idő és energia szükséges, ezért hatalmas segítség volt, hogy a program anyagilag is támogatást nyújtott. Már a nyílt napon eldöntöttem, hogy pályázni fogok.


Korábban közigazgatásban dolgoztam, utána pedig egy multi cégnél, ami közműszolgáltatást nyújtott, így láttam, hogy a mindennapi életben az embereknek mekkora erőfeszítés az ügyintézés, ezért döntöttem úgy, hogy személyi asszisztens szolgáltatást nyújtok. A szolgáltatás keretében elintézem az ügyfelek helyett a hivatali és közmű ügyeiket. 2021 évtől a szolgáltatásunk pályázatírással bővült magánszemélyek részére. Jelenleg tevékenységünk jelentős részét a pályázatírás teszi ki.


Még a pandémia előtt mesterképzést végeztem és mediátor lettem. Korábban is fogyasztóvédelmi referensként dolgoztam és a terület szívügyem maradt. Szeretnék újra fogyasztóvédelmet oktatni, ezért most azon dolgozunk, hogy erre egy új szolgáltatási rendszert alakítsunk ki. Ennek még legalább egy év a megvalósítása, de már a tervezés időszakát is nagyon élvezem.


Ki kell lépni a komfort zónából és nagyot kell álmodni. Persze egy nagyon közhelyes, de így van. Könnyen meg lehet szokni, hogy munkavállalóként minden hónapban megkapja az ember a fix fizetését, de abból sok esetben nehéz még megélni is, viszont a tudat, hogy “állandó”, nagy biztonságot ad. Tudni kell, hogy az első néhány év nagy áldozatot kíván. Te leszel a saját munkaadód és ha magaddal szemben lazák az elvárásaid, akkor könnyen véget is ér a vállalkozói élet. Sokszor szükségem volt támaszra, mert nem találtam az egészséges egyensúlyt a munka és magánélet között, ezért azt tanácsolom, hogy ne félj segítséget kérni.


Természetesen igen. Folyamatosan szemmel tartom a vállalkozásfejlesztési lehetőségeket.


Úgy tapasztaltam, hogy az MVA és az oktatók között feszültség volt, ezért nagyon nehéz volt az üzleti tervemmel kapcsolatban jó döntéseket hozni. Sokban megkönnyítette volna a felkészülésüket, ha nem két eltérő vélemény áll egymással szemben.


Nem releváns




You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that, You do not have permission to do that